|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 27 találat | lapozás: 1-27 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Jánk Károly 1995. május 18.1993 szeptemberében látott napvilágot a Mentor Kiadó /Marosvásárhely/ első kötete, adott tájékoztatást a kiadó igazgatója, Káli Király István. Szerződést kötöttek a Kriterionnal, hogy átveszik tőlük a kezdő írók közlését, 1994-ben öt elsőkötetest adtak ki /Jakabffy Tamás, Molnár Vilmos, Jánk Károly, Demény Péter és Vida Gábor/. Idei tervükben monográfiák kiadása szerepel. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 18./1996. március 1.Márc. 1-jén Szatmárnémetiben három elsőkötetes író mutatkozott be, Vida Gábor, a marosvásárhelyi Látó folyóirat szerkesztője Búcsú a filmtől című novelláskötetével, Papp Sándor Zsigmond, az Erdélyi Napló rovatvezetője 72-es blues című novelláskötetével és Jánk Károly verseskötetével /Álom a nyomokban/ jelentkezett. /Az irodalom pillanatai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./1999. július 6.Jánk Károly első verseskötete Álom a nyomokban, a második M-á-s-v-i-l-á-g címmel jelent meg a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál. Négy modern román költő verseiből válogató fordításkötetét a pécsi Jelenkor adta ki. 1997-98-ban a Korunk versrovatának szerkesztője volt. Jánk Károly Szatmárnémetin él. Nem lát esélyt Kolozsváron kívüli komoly irodalmi műhelyek létrejöttének. "Mindenki Kolozsvár felé húzódik, ott képzeli el a továbbiakban az életét, ahol valamelyes írói csoportosulások vannak, egyetemi szféra, lapok." - szögezte le. Nagyon-nagyon sokan elmentek, és nemcsak Kolozsvárra, hanem Magyarországra, "végülis alkotói hiány van ebben a térségben. Olyan városokra gondolok, mint Temesvár, Arad, Szatmár, Nagybánya, Brassó, és ez szerintem a székelyföldi városok nagy részére is vonatkozik" - tette hozzá. /Az emberi sorsokat láthatatlan pillérek tartják. Beszélgetés Jánk Károly költővel. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 6./2000. december 8.Balázs Imre József esszéjében az utóbbi évek erdélyi magyar irodalmával foglalkozott. Szerinte az ″1994 és 1995 a fiatal irodalom olyan besűrűsödését jelenti Erdélyben, amilyent azelőtt is, azután is igencsak ritkán lehetett tapasztalni. 1994-ben jelent meg Vida Gábor, Jánk Károly és Demény Péter első kötete a Mentor Kiadónál, 1995-ben Kelemen Hunor verseskötete a Kriterionnál, illetve az Előretolt Helyőrség három év eleji száma után az első négy Helyőrség-könyv: az Orbán János Dénesé, a Sántha Attiláé, a László Noémié és a Fekete Vincéé.″ És ekkor látott napvilágot György Attila első könyve is Csíkszeredában. Vida és Jánk közelebb állnak a magyarországi irodalom egy visszafogottabb vonalához. Kelemen Hunor és László Noémi szintén ide sorolhatók. Demény Péter nem áll messze Orbán János Dénes vagy Varró Dániel néhány szövegétől, csak más hagyományhoz nyúl vissza, szinte kizárólagosan: a századelő heltais-sanzonos mentalitásához. Az Előretolt Helyőrség szerkesztői-szerzői (Orbán János Dénes, Sántha Attila, s a háttérben Fekete Vince) viszont nem kitalálják, megtervezik színreléptüket. Bedobnak a köztudatba egy fogalmat - a transzközepet -, amiről vitázni lehet, s amelyről "kikérik″ a szakma véleményét. A "szakma″ (többek között Cs. Gyimesi Éva és Berszán István) közli, hogy a transzközép egy jelentés nélküli szó, amely azonban a róla szóló beszédben jelenvalóként szimulálódik. Ezt a csoport azzal a logikával fordítja a szó javára, hogy "ha a transzközép olyasvalami, hogy a szakma is foglalkozik vele, akkor bizonyára nagyon fontos dolog″. - ″Igazából a posztmodern világ első komplex feltűnése ez a magyar irodalomban és körülötte. A posztmodern mentalitásnak, írásmódnak (amely igazából többes számban, írásmódoknak értendő) voltak már előzményei a magyar nyelvterületen, a posztmodern marketingtechnológiáknak és az explicit fogyasztói-szolgáltatói ideológiának viszont nem.″ A transzközép kiáltványok a saját újszerűségük, "világalapító″ gesztusuk legitimálása érdekében egészen más képet festenek a posztmodernről. Sántha Attila legelső kiáltványa például egyenesen a posztmodernre való nemet mondás gesztusából eredezteti a transzközépet: "Az antiposztmodern egyaránt modern- és posztmodern-ellenes, a posztmodernséget a modernitás záróakkordjaként értelmezi. A NEM szaltószabadságot nyújtó lázadása jelen esetben egyaránt irányul a modernitásnak az egymásba játszó mindkét véglete, a modern és a posztmodern ellen. Az irodalmi antiposztmodern egy időben veti el a Nagy Történet, illetve a Nagy Történet Hiányának mítoszait.″ Ezután a nemet mondó gesztus után nevezi el új néven az "antiposztmodern-t″ transzközépnek: "A kezdeti "nem" fölött lebegve, a transzközép többé nem tagad, territóriuma voltaképp a tagadáson túl kezdődik″. Sántha úgy tesz tehát, mintha a transzközéphez nem tartozna hozzá a tagadás, hiszen az, ami tagadott, még más néven neveztetett. - Később azután több interjúban és felolvasóesten elhangzott, hogy a transzközép egy blöff volt, egy fogalom, amely körül vitázni lehet. /Balázs Imre József Az erdélyi magyarirodalom neve. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 8./2001. január 6.Dr. Cs. Gyímesi Évával, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzorával készített interjút Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója az erdélyi magyar irodalom értékeléséről. A kilencvenes évek elején fiatal erdélyi magyar tollforgatók egy csoportja úgy vélte, hogy 1989 decemberével az erdélyi magyar irodalomban egy korszak lezárult. Megfogalmazták, hogy az erdélyi irodalmi életet meg kell tisztítani azoktól, akik 1989 előtt különböző kompromisszumokat kötöttek a hatalommal. Itt korábban ″udvari költészet″ folyt, az írók zöme behódolt a diktatúrának. Erről kérdezte az újságíró Cs. Gyímesi Évát. A tanárnő Szilágyi Domokos életművét hozta fel. Szilágyi Domokosnak vannak jócskán olyan fiatalkori versei, amelyekben hitet tett a párt és a közös haza mellett. Ugyanakkor Szilágyi Domokos családi életéről tudjuk, hogy az meglehetősen zilált volt. Cs. Gyímesinek óriási gondot okozott, hogy a költőnek szentelt könyvében mit csináljon a költő életével és moráljával. ″Az erkölcsösség, a morál az gyakran messze támolyog, csetlik-botlik attól az eszményrendszertől, amelyet az ember legmélyebb lelkében vall.″ - állapította meg. Cs. Gyímesi magyarázgatta: Szilágyi Domokost könnyen megszédítette az ″emberközpontú baloldali világkép, amelyben Istennek alig volt helye. De nem volt helye a jobboldaliságnak sem.″ Cs. Gyímesi szerint az erdélyi magyar kultúrában ″már a hetvenes évek végén megkezdődött egy öntisztulási folyamat. Egyes baloldali elkötelezettségű személyiségek már a nyolcvanas években szembenéztek önmagukkal.″ Cs. Gyímesi bátornak tartja mindazokat, akik az önvizsgálat útjára léptek. Ugyanakkor voltak mindvégig kitartó baloldali személyiségek is. Cs. Gyímesi Balogh Edgár példáját hozta fel, aki nem volt hajlandó 1983-ban az üldözött Tóth Károly érdekében kiállni, mondván: ″Én nem szövetkezem a szocializmus ellenségeivel!″ Ezt később Balogh Edgár letagadta. Balogh Edgár azok közé tartozik, akik kritika és önkritika nélkül mindvégig kitartottak. A fordulat után rögtön felvette a kapcsolatot az egyházakkal, és kompenzálni igyekezett. Tibori újra megkérdezte: hol van a határ a különböző fajta kompromisszumok között? Cs. Gyímesi kifejtette: Megengedhetetlennek a szerepnek azt a változatát tartom, amikor a hatalomközvetítő eszköz-emberré válik.″ Cs. Gyímesi felmenti azt az embert, aki szenved a közvetítő szerepben. Az, aki kiszolgál hatalmi pozícióból egy többé-kevésbé transzcendens hatalmat, annak a felelőssége viszont óriási. ″Én Gaál Gábort nem tudom felmenteni. Hajlok arra, hogy ne is tartsam értelmiséginek.″ ″Az irodalomtörténetet nemcsak azért kell művelni, hogy felmutassuk a haladó hagyományokat, ahogyan az ötvenes években nevezték, vagy nemzeti hagyományokat, ahogyan most nevezzük, hanem hogy a hagyományokkal élő viszonyba kerüljön az ember.″ ″Az önreflexió és a kritika hiánya speciálisan a kisebbségi létből eredő torzulása a kultúrának. Ezt szomorúan szemlélem a két világháború között is, és a mai kritikai életben is, hogy irodalmunk szakralizált értékeinek az értelmezése, a vele való élő kapcsolat, az úgyszólván nem létezik. Ez most kezd talán alakulni. De nálunk vannak szent tehenek, és a szent teheneket nem szabad fogdosni, azokat a vitrinbe kell tenni.″ ″Az 1989 előtt született műveket irodalomcentrikus, rendkívül érdeklődő, a magyar szóra és az igazságra szomjazó közeg éltette, az olvasó. Mára megszűnt az olvasás és így a könyv rangja, és az írók némi szerepvesztéssel küszködhetnek. Legalábbis abból ítélve, hogy az irodalmi életünk, úgy tűnik, hogy pang. Ám ha közelebb vagyunk a fiatalokhoz, nagyon sok biztató jelet tapasztalhatunk.″ Cs. Gyímesi említett néhány fiatalt, Orbán János Dénestől László Noémiig, Farkas Wellmann Endréig. Sokan vannak figyelemre méltó alkotók, Cs. Gyímesi Visky András és Selyem Zsuzsát említette, továbbá Jánk Károlyt, Balássy Csabát, Vida Gábort és Vermesser Leventét. Ezek a fiatalok nem ismerik a gettót, a regionális bezártságot, a helyi értékeket. - Cs. Gyímesi kiállt Sütő András egyes drámái mellett, hangsúlyozva értéküket. Hangoztatta továbbá, hogy ″a kisebbségi kultúra múltjának egészével szembe kell néznünk.″ /Tibori Szabó Zoltán: A szent teheneket nem szabad fogdosni. Beszélgetés dr. Cs. Gyimesi Éva irodalomtudóssal, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzorával. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 6./2002. április 16.Szatmárnémetiben ápr. 11-én, a költészet napján a Harag György Társulat a Tennessee-előadást ajándékozta -belépőmentesen - közönségének. A könyvesboltban 13 ifjú szatmári tollforgató antológiáját /Tükör előtt/ mutatták be a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében. Kovács Máté, a kötet szerkesztője - s egyik alkotója is - szólt a könyv keletkezési körülményeiről. Jánk Károly közismert szatmári költő a Magyarországon tapasztalható irodalmi ?klikkesedésről" szólva indította el a vitát. Kereskényi Sándor szenátor, aki a kötet megjelenését támogatta, kifejtette: a mai költők, tollforgatók sem maradhatnak fenn, ha egyedül vívják harcaikat. Irodalmi estek szervezését szorgalmazta, alkotóműhelyek létrehozását. Nagy Gyula a költészetben eluralkodó trágárságra is felhívta a figyelmet, óva intve ettől a pályakezdő költőket. /Dancs Artur: Egy este az irodalom társaságában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 16./2003. január 20.Tizenkettedik alkalommal osztották ki a Látó című szépirodalmi folyóirat díjait. Jan. 18-án Marosvásárhelyen, a Művelődési Palotában Domokos Géza, Gagyi József, Jánk Károly és Nagy Attila részesült az elismerésben. A díjakat Gálfalvi György főszerkesztő-helyettes adta át. Domokos Gézáról elmondotta: mindig mások könyveiért harcolt, aztán 1993 után módja nyílt rá, hogy végiggondolja az életét. Azóta öt könyvet tett az olvasó asztalára, és készül a hatodik. Gagyi József Csíkszeredában, a Kommunikációs Antropológiai Munkacsoporttal ért el jelentős eredményeket. Gagyi József díjazott dolgozatában azt vizsgálja, hogyan indul el 1949-ben az a nagy kísérlet, amikor a tervhez igazították a valóságot Romániában. Jánk Károly készülő verseskötetéből olvasott fel. Dr. Nagy Attila is díjazott, egy költő, aki mellesleg orvos. /Kiosztották a LÁTÓ 2002-es díjait. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 20./2003. április 16.Békéscsabát, Budapestet, Kolozsvárt, Pozsonyt egyaránt beláttató webmegállóként jellemzi a Terasz néven ismert internetes oldal (www.terasz.hu) nemrégiben indult Erdélyi írók című alfejezete. A virtuális szerkesztőség belső munkatársai közé tartozik Balázs Imre József, Demeter Szilárd, Fall Sándor, Fekete Vince, Gergely Zsuzsa, Jánk Károly, Papp Sándor Zsigmond, Szántai János, Szonda Szabolcs, Vida Gábor, Zsidó Ferenc, továbbá Romániai Magyar Spenót címmel rovat indítását ígéri Demény Péter is. /Gergely Edit: Webmegálló.Erdély. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 16./2003. október 9.Bukarestről Marosvásárhelyre költözött A Hét c. lap szerkesztősége. Augusztusban látott utoljára napvilágot - bukaresti hetilapként, és előreláthatólag okt. 23-án kerül ki a nyomdából az első "marosvásárhelyi" lapszám. A régi belső munkatársak közül Ágoston Hugó marad, ő "rontja" majd az átlagéletkort a maga 59 évével. A többi szerkesztő fiatal. A hírek szerint a 27 éves Parászka Boróka lesz az A Hét felelős szerkesztője, aki Bukarestből Marosvásárhelyre költözött. Kelemen Hunor képviselőről az a hír járja, hogy lapigazgató lesz, 35 éves, és körülbelül ugyanannyi a költő Jánk Károly, aki várhatóan szintén belső munkatárs lesz, mint ahogy a laphoz szegődik a 31 éves Papp Sándor Zsigmond író, újságíró és a 28 éves Fazakas Attila is. /(Máthé Éva): Drasztikus fiatalítás A HÉT szerkesztőségében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./2003. október 16.Okt. 23-án Marosvásárhelyen indul újra A Hét hetilap, várhatóan 1500 példányban. Bukarestből átteszi székhelyét Marosvásárhelyre, mivel ott biztosított a megfelelő infrastrukturális és szellemi háttér. A Hétnek Kelemen Hunor a lapigazgatója, viszont nem lesz főszerkesztője, hanem két vezető szerkesztő áll majd az élén, Papp Sándor Zsigmond és Parászka Boróka. A régi gárdából egyetlen ember marad: Ágoston Hugó. Az irodalmi rovatot Jánk Károly és Szabó Géza szerkeszti; Könczey Elemér és Irsai Zsolt pedig a látványtervért, a grafikai arculatért felel. A lapnak egyfajta vitafórumjellege lesz. Kelemen Hunor gyakorló politikus, nem jelent veszélyt a lap függetlenségére. Kelemen Hunor nem szól bele a folyóirat belügyeibe, nem is közöl a lap hasábjain. A hetilap továbbra is a művelődési minisztérium kötelékébe tartozik, bár távlatilag gondolkodnak a tulajdonosváltáson. /Papp Attila Zsolt: Független lapot szeretnének. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./2003. november 15.Márc. 13-án megnyílt Marosvásárhelyen a kilencedik Nemzeti Könyvvásár. Könyvbemutató rendezvényt tartott a marosvásárhelyi Mentor Kiadó. Káli Király István, a Mentor igazgatója Bogdán László, Páll Lajos, Tóth Mária és Jánk Károly egy-egy kötetét ajánlotta a hallgatóság figyelmébe Pomogáts Béla a Mentor irodalmi est keretében azt boncolgatta, hogy ma van-e létjogosultsága a transszilván attitűdnek. Szerinte Erdély igenis "külön lelki autonómiával" rendelkezik, és "el kell majd jönnie annak az időnek, amikor Romániában a helyzet oda érik, hogy a politikai autonómia is megvalósul". A Színművészeti Egyetem stúdiótermében négy magyar költő olvasott fel verseiből. Az erdélyi Kovács András Ferenc és Lövétei Lázár László mellé a magyarországi Tóth Krisztina és Kántor Péter csatlakozott. Márc. 14-én az új Ariadné könyvek bemutatásával (Bodó Barna, Demény Péter, Egyed Emese, Selyem Zsuzsa), a Polis Kiadó Diákkönyvtár sorozata új kiadványinak a prezentálásával, a Jelenkor Kiadó, a Koinónia Kiadó, a Kráter Műhely Egyesület, a Móra Ferenc Kiadó, a Kriterion Kiadó, az Erdélyi Magyar Könyvklub rendezvényeivel folytatódott a könyvvásár. Délután a Pallas Akadémia Kiadó mutatta be kilenc új kötetét. /(Máthé Éva): Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Transszilvanizmus márpedig létezik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./2006. január 20.Több városban, köztük Gyergyószentmiklóson is, megkezdődtek a magyar kultúra napja rendezvényei. A városban Jánk Károly, Vermesser Levente költők és Vida Gábor író találkoztak a kortárs szépirodalom kedvelőivel. Anyanyelvemben őrizlek téged címmel hirdették meg a szervezők a találkozót. Vida Gábor a Krokodil a Marosban címet viselő, nyomtatásban nem közölt írásával illusztrálta: „a média hazudik”. Mindhárman a ‘90-es évek elején az Éber Kör megalapítói voltak Kolozsváron. A találkozót követően az Udvarhelyszék Fúvószenekar adott elő komolyzenei repertoárjából. /Barabás Márti: Krokodil a kultúra napján. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./2006. szeptember 30.Kívül-belül megújulva jelent meg a szeptemberi Cimbora gyermekújság. Többek között Méhes György meséjét, Orbán János Dénes székely Misimackóját, Jánk Károly, Karácsonyi Zsolt, Lackfi János és László Noémi verseit, Keszeg Vilmos hiedelemlényekről szóló új sorozatának első részét tartalmazza. /Lapszemle. Cimbora / Szeptember. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./2009. október 6.Október 7-én a Szatmári Magyar Hírlap szerkesztőségében bemutatja a Hírlap Könyvek újabb darabját a Scriptor Alapítvány. Szerzője Jánk Károly Szatmárnémetiben élő költő, címe: Hajnali hinták. A kötet „kicsiknek és nagyoknak” szóló verseket tartalmaz. A kötetet Végh Balázs Béla irodalomtörténész mutatja be. /Könyvbemutató. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 6./2012. április 6.Látó-lapszámbemutató a Gaudeamusban: Kolozsvártól ÖrkényigAhány ember, annyi Kolozsvár, ahány történet, élmény, anekdota, annyi értelmezési lehetőség a várossal kapcsolatban – derül ki a Látó szépirodalmi folyóirat márciusi számából, amelyben esszék, novellák, versek és interjú révén kerülünk közelebb a kincses városban élő vagy ahhoz számos tekintetben kapcsolódó szerzők Kolozsvár-képéhez. A lapszámot, csakúgy, mint az Örkény-centenárium apropóján összeállított áprilisi Látót szerdán délután mutatták be a Gaudeamus könyvesboltban. Kenéz Ferenc Szabadnak lenni mit jelent? című Kolozsvár-oratóriumával indul a Látó márciusi száma, majd Láng Zsolt, Egyed Péter, Laskay Adrienne, Kántor Lajos, Sebestyén Mihály, Király László, Jánk Károly, Vida Gábor, Demény Péter, Szabó Róbert Csaba, Láng Orsolya, Keszeg Anna, Soó Éva és Visky András írásai olvashatók. Talált versként szerepel a kötetben Áprily Lajos Kolozsvári éjjel és Jékely Zoltán Anteus című költeménye, a mellékletben pedig a vers kategóriában 2010-ben nívódíjjal kitüntetett Kenéz Ferenc plakátja található. – Színvonalas ez a szám, mindenki a saját Kolozsvár-történetét, élményét, anekdotáját mondja el benne – hangsúlyozta a bemutatón Demény Péter, az Esszé rovat vezetője. Utalt ugyanakkor a Ha mélyre szívjuk a kolozsvári levegőt… című ankétra, amelynek kapcsán Kolozsvárról Budapestre távozott személyiségeket (Fritsch László Zoltán közgazdász; Hajós Erika mesetulajdonos; Józsa Márta író; Soó Zöld Balázs, a Quadro Galéria társtulajdonosa; Tompa Andrea író, színikritikus) kérdeztek meg egyebek között arról, hogy mikor és hogyan távoztak Romániából, tervezik-e a hazaköltözést stb. Weghofer Erna, a Gaudeamus könyvesbolt vezetője kérésének eleget téve, hogy Kolozsvárhoz fűződő élményeiket idézzék fel a szép számban egybegyűlt érdeklődők előtt, Láng Zsolt a Szerelemváros. Kolozsvár című esszéjében megfogalmazott történetet elevenítette fel: tizennégy éves korában, egy országos asztalitenisz gyerekbajnokság apropóján járt először a városban. Első ittlétéről mesélt a jelenlévőknek Vida Gábor, Király László pedig az Utunk szerkesztőségéhez fűződő kalandjait mesélte el. Demény Péter, aki kolozsvári születésűként jelenleg is itt él, „festői” hasonlattal élve Rembrandtot idézte: „bár soha nem utazott el Amszterdamból, attól még Rembrandt maradt”. A folytatásban az áprilisi Látó ismertetőjére tért rá Demény: mint mondta, születésének századik évfordulója alkalmából Örkény István munkássága előtt tisztelegtek a negyedik lapszámban. Radnóti Zsuzsa, az író özvegyének köszönhetően irodalomtörténeti csemegével szolgálnak az érdeklődőknek: mellékletként Örkény Április című, eddig ki nem adott kisregényének részletét találjuk. A lapszámban interjút olvashatunk Radnóti Zsuzsával és Parti Nagy Lajossal, Kötő József erdélyi, Zakariás Erzsébet pedig kolozsvári vonatkozásban tekinti át az Örkény-művek színpadi megjelenítését. További szerzők, akik hozzájárultak a negyedik lapszám megjelentetéséhez: Sebestyén Rita, Csík Mónika, Hatházi András, Csutak Gabi, Fodor Györgyi, Papp-Zakor Ilka, Ungvári Zrínyi Ildikó, Adorjáni Panna, Laskay Adrienne, Visky András, Tim Conley és Székely Melinda. FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár) 2012. június 9.Versekről, versekért a BulgakovbanKortárs költők (Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Jánk Károly, Karácsonyi Zsolt) és a kultúra különböző ágazataiban tevékenykedő szakemberek (Felméri Cecília filmrendező, Gergely Zsuzsa rádiós szerkesztő, Laczkó Vass Róbert és Kali Andrea színművészek) részvételével zajlott kerekasztal-beszélgetés a vers szerepéről, az olvasókhoz való eljuttatásának lehetőségeiről, a költészet lényegéről az esti órákban a Bulgakov Kávézó teraszán. A találkozó apropóját a Román Televízió kolozsvári magyar nyelvű stúdiója által idén első alkalommal lebonyolított versverseny szolgáltatta, amelyet a magyar költészet napja tiszteletére hirdettek meg. Az erdélyi szépirodalmi és kulturális folyóiratok szerkesztőinek javaslatai alapján egy tizenegyes listát (11 költő 11 verse) állítottak össze, a költemények tolmácsolására pedig kolozsvári színművészeket kértek fel. Az előadásokat a youtube videómegosztón tették közzé, és arra kérték a nézőket, hogy szavazzanak a számukra legkedvesebbre. Vig Emese szerkesztő, a projekt ötletgazdája elárulta: a videókat több százan látták, olyan is volt, amelyre kilencszázan voltak kíváncsiak. A hivatalos „urnazáráskor”, április 11-én délelőtt 11 órakor Kányádi Sándor A bujdosni se tudó szegénylegény éneke című verse vezetett, ám – a modern technika vívmányaként – még mindig lehet voksolni, jelenleg Jánk Károly A postás című költeménye áll az első helyen. Sikeresnek bizonyult, hogy a világháló révén ekképpen nyitottak a fiatalabb korosztály felé, szögezték le a résztvevők, Vig Emese pedig kifejtette: elképzelhető, hogy jövőre, immár „felújítva, módosítva”, ismét sort kerítenek a versversenyre. László Noémi, az Erdélyi Magyar Írók Ligája elnökének kérdéseire válaszolva a jelenlévő költők örömmel nyugtázták, hogy költeményeik bekerültek a tizenegyes listába, ami viszont ennél jóval fontosabb – jegyezte meg Jánk Károly –, hogy az emberek olvasnak verseket, érdeklődnek a költészet iránt. Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár) 2013. április 9.Kovács András Ferenc verse vezet az Erdélyi Figyelő versversenyébenAz RTV kolozsvári magyar adása, az Erdélyi Figyelő 2013-ban is megszervezte a vers-versenyt, amelyben a költészet napjára 11 vers közül választják ki a közönség kedvencét. "Az erdélyi magyar kortárs líra legszebb versei közül válogattunk, és nem akárhogyan. Az erdélyi szépirodalmi és kulturális folyóiratok szerkesztőinek javaslatai alapján összeállított vers-névsor 11 költőnek 11 versét tartalmazza. A 11 verset 11 színművész előadásában hallgathatja meg a közönség" - írja az Erdélyi Figyelő a versenyről. A közönség április 11-ig szavazhat, a szavazók között értékes könyvcsomagot sorsolnak ki. A versenyben a következő versek vesznek részt: Kovács András Ferenc: Október.Őszi könyvtár, előadja Laczkó Vass Róbert és Szép András Ferenczes István: Szent István Moldovában, előadja Csutak Réka Király László: Mostanában, előadja Dimény Áron László Noémi: Föld, előadja Kézdi Imola Fekete Vince: Nem engedni el a fohászt, előadja Kali Andrea Pap Attila Zsolt: Három nővér, előadja Viola Gábor Jánk Károly: A várban engem, előadja Kántor Melinda Balázs Imre József: Zugló, előadja Köllő Csongor Kinde Annamária: Menekülni vágyó verse, előadja Albert Csilla Király Zoltán: Lovasember, előadja Váta Lóránd Farkas Wellmann Endre: Éneked éneke, előadja Farkas Lóránd Az versek az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán, a Videók fejezetben találhatók. A szavazás jelenlegi állása szerint legtöbben Kovács András Ferenc versét kedvelték (366), második helyen Kinde Annamária költeménye áll (253 lájk), dobogós még László Noémi verse is. A 11 versenyben lévő költemény mellett egy versajándék is szerepel: Jancsó Noémi Fénykép az ápolóról c. verse. (hírszerk.) Transindex.ro. 2013. április 15.Vers, szerző, előadó és közönség találkozásaAz idei nagysikerű Versverseny szervezőivel, valamint alkotóinak és előadóinak egy részével találkozhatott a közönség április 12-én, pénteken a Reményik Galériában. A rendezvény bepillantást engedett a második alkalommal megszervezett megmérettetés kulisszatitkaiba, levonva a következtetést, hogy a virtuális tér nyújtotta lehetőségek segítségével a vers nagyobb tömegekhez juthat el, élő műfaj maradhat, és képes a legkülönbözőbb korosztályokat is megszólítani. A versenyben idén is 11 alkotó versét ismerhette meg a közönség – ajándékként Jancsó Noémi egyik versével kiegészítve – a kolozsvári magyar színház művészeinek tolmácsolásában, és a Facebook közösségi oldalon szavazhatott ki-ki ízlése szerint az általa leginkább kedvelt alkotásra. Az ötlet Víg Emesét, a kolozsvári televízió magyar adásának szerkesztőjét dicséri, aki elmondta: úgy gondolta, mivel manapság már mindenféle termék esetében divattá vált piackutatást végezni, a vers is megérdemli, hogy egyfajta közvélemény-kutatás alanya legyen. – A vers végigkíséri életünket: már az anyaméhben is ajánlott verseket, mondókákat skandálni a magzatnak, később a kisgyermeknek az óvodában is ezek lesznek az első előadott szövegei, de a nagy diákok is verset keresnek, válogatnak a ballagási kártyájukra – részletezte az ötletgazda, hozzátéve: maga választotta ki a tizenegy, versenyben lévő költemény előadóját, a tolmácsolás módját azonban a művészekre bízta, így történhetett meg, hogy Laczkó Vass Róbert a számára kiosztott verset Szép András segítségével megzenésítette. Az ötlet sikert aratott: Kovács András Ferenc Október. Őszi könyvtár című verse 400 szavazattal vitte el a virtuális pálmát. Őt Kinde Annamária, majd László Noémi követte, a verseny összességében pedig mintegy 2234 szavazatot vonzott – ismertette a részleteket Víg Emese, akinek a szervezésbe fektettet munkáját és lelkesedését Pákai Enikő, a kolozsvári televízió magyar szerkesztőségének megbízott vezetője méltatta. Úgy értékelte: a verseny legnagyobb hozadéka, hogy a műfaj nem rendszeres fogyasztóihoz is eljutottak a versek. Köllő Katalin, lapunk kultúra rovatának vezetője műsorvezetői minőségében már üdvözlő szavaiban is a vers és a költők egykori és mai megítélését állította párhuzamba, és erről kérdezte beszélgetéseik során a tizenegyből jelen lévő költőket, Papp Attila Zsoltot, Király Zoltánt és Balázs Imre Józsefet is. Az alkotók mind pozitívan értékelték a lehetőséget és a művészek hozzáállását, kifejtve: mást jelent a vers a szerzőnek és mást az előadónak. Csatlakozott a véleményhez Váta Lóránt színművész is (Király Zoltán versének tolmácsolója), aki szerint az előadásmód azt jelzi, hogy adott pillanatban a művész éppen hol tart a szöveggel. Azok a költők, akik nem tudtak jelen lenni a pénteki rendezvényen – a második és harmadik helyezett mellett Jánk Károly, Fekete Vince, Ferenczes István, Farkas Wellmann Endre –, üzenetet küldtek, amelyeket a színművészek – Albert Csilla, Kali Andrea, Kántor Melinda, Farkas Loránd és Váta Loránd – olvastak fel. A megzenésített első helyezett vers természetesen el is hangzott, több más énekelt vers társaságában, Laczkó Vass Róbertnek és Szép Andrásnak köszönhetően, a szép számban egybegyűlt közönség pedig azt a filmecskét is megtekinthette, amelyet a versek előadásáról készítettek a tévések. A tizenegy versenymű ugyan nem hangzott el, de ezért bőséges kárpótlást nyújtott Vass Ákos fiatal költő erre az alkalomra írt és előadott, Pál apostol utolsó slamje a korinthusiakhoz című alkotása, benne a rendezvény sommájaként is értékelhető (és megszívlelhető) kijelentéssel: Olvassanak kortárs költőket, mielőtt meghalnak! A rendezvény sorsolással zárult: a támogató Koinónia és Kriterion kiadók jóvoltából három értékes könyvcsomag talált gazdára a Versverseny szavazói között. S. B. Á. Szabadság (Kolozsvár). 2015. október 23.Markó Béla már nem hisz a fejlődésben„Azt hittem, mindent leírtak már Istenről". Ezzel a meglepő kijelentéssel kezdődött az író-olvasó találkozó csütörtök délután Szatmárnémetiben, a püspöki palota dísztermében. Pompásabb helyszínt nem választhattak volna az esemény számára, a fenti megállapítás pedig Nm.ft Schönberger Jenőtől, szatmári római katolikus megyéspüspöktől származik, amivel azt est díszvendégét, Markó Béla költőt méltatta. Az egyházfő Markó azon szinonimáját emelte ki, amelyben Krisztusról, mint fehér botról ír Isten kezében. „Élete során Ön is azt remélhette, fehér bot tud lenni Isten kezében az erdélyi magyarság számára", parafrazálta Markó gondolatmenetét Schönberger, aki szerint a művészet célja az, hogy Istent közelebb hozza az emberekhez. „Ezt tapasztaltam Önnél is", mondta. Pataki Csaba szenátor Markó kettős, művészi és politikusi szerepét emelte ki méltatásában. Szerinte az erdélyi magyarság kisebbségi létében nehéz szétválasztani a két szerepet és nagyon fontos példát mutatni. Markó személyiségének egyik legfontosabb jegyeként kitartását nevezte meg, „hasonló kitartásra van szüksége a magyarságnak is, hogy meg tudjon maradni magyarként". Markó rövidke önismertetőjében azon meggyőződésének adott hangot, hogy a politikát nincs jogunk szétválasztani a művészettől, az irodalomtól. „A vad és nehéz politikát a szép lélek művészetétől és az egyháztól nem szabad szétválasztani! Sőt, össze kell keverni! Ez a jövő záloga", vallotta. A szerző legutóbb megjelent szonettköteteit Végh Balázs Béla irodalmár, egyetemi oktató méltatta, aki Markó verseit a francia és német irodalmi hagyományok folytatásaként jellemezte, komoly modern egzisztencialista jegyekkel ötvözve. „A szonett kötött formái egyfajta összetartó erő a szerző számára széteső világunkban. Közben azonban önmaga is folyamatosan feszegeti a határokat, amelyben a játék is alkotásainak egyik alapvető eleme. Tartalom és forma között sokszor feszültség van, mégis, gyakran érezhető a harmónia iránti vágy", fogalmazott Végh Balázs Béla Markó Elölnézet és Passiójáték című köteteiről. Jánk Károly költőnek a program szerint szintén beszélnie kellett volna a két kötetről, ám ő úgy döntött, inkább a beszélteti a költőt. Mindez nagyszerű fogásnak bizonyult, hisz a mintegy egy órás dialógus, de nevezhetjük akár interjúnak is, az est legérdekesebb részének bizonyult. Markó ebben beszélt az alkotásról, műhelytitkokat fedett fel, életszemléletét vázolta. Az önkifejezés más módját választotta abban a bő egy évtizedben, amikor irodalmi tevékenysége szünetelt és leginkább a politikára koncentrált, jött a válasz az első kérdésre. „Amíg úgy éreztem, ezen a módon már nem tudom kifejezni magam, akkor ismét kényszerré vált az irodalom. El kellett fogadnom, hogy a világ úgy kerek egység, ahogy van, ebbe pedig beletartozik az irodalom és a politika is. A legnehezebb az volt, és úgy érzem, a mai napig sem sikerült teljesen, hogy az emberek elhiggyék: az, akit politikusként ismertek meg, az író. Olyan ez néha, mintha mozgó vonatra szeretnék felszállni", fogalmazott. Fiatal koromban el nem tudtam képzelni, hogy szonetteket vagy hasonlóan kötött klasszikus formákat írjak. Akkor még a formabontás hajtott", válaszolt arra a kérdésre, hogy hozzáállás, alkati kérdés-e, amiért szonettekben ír. „Aztán a '80-as években rájöttem, a szonett kötöttsége az élettér zártságát jelenti. Különösen igaz volt ez az 1989 előtti időkre. Bele kell szoknunk életünk keretei közé! A kérdés már csak az, ki tudjuk-e fejezni magunkat a zárt keretek között? Meg tudjuk-e találni a szabadságot a zárt keretek között. Őrültségnek tűnik, főleg az irodalomban, olyan kötöttségek közé szorítani magunkat, hogy pontoson 14 sorba kifejezzük ki gondolatainkat, ugyanakkor kihívás is ez egyben. Megvannak a veszélyei is, hisz könnyen rutinná válhat. De hát a festő is addig szabad, míg ki nem választja a vásznat. Attól kezdve neki is keretek között kell dolgoznia". Markó és a festészet szoros kapcsolata nem újszerű, Elölnézet című kötetének szonettjeit egy-egy híres festmény ihlette. „Az író ír, a festő pedig illusztrál - ez az általános gyakorlat. Úgy gondoltam, ideje megfordítani ezt, hogy ezúttal a költőnél legyen az alázat", vázolta kötetének születését. Ezzel szemben a Passiójáték című szonettkoszorú megírásával a fordított utat járta be. „Részegh Botond grafikus barátomtól kaptam 17 fejet és megkérdezte, nincs-e kedvem írni hozzájuk valamit. Miközben a különböző, de nagyon szuggesztív arcot néztem, rájöttem, hogy ezek Krisztus szenvedésének arcai - noha a szerző nem ennek szánta. A passió 14 stációból áll, sokan a feltámadást a 15. stációnak tartják. Kiválasztottam 15 arcot, ehhez íródott a szonettkoszorú", magyarázta. A szonettkoszorúról tudni kell, hogy 14 szonettből áll, az előző szonett utolsó sorával kezdődik a következő, míg az utolsó, ún. mesterszonett az összes első sorból áll. Markó pályafutásának nem ez az első szonettkoszorúja, hisz 1987-ben már írt egyet a kiemelkedő magyar költőkről. „A szonettkoszorú megírása az önkínzás folytatása a szonetthez képest", viccelődött a költő. „Elsőként a mesterszonett született meg, így adottak voltak a szonettek első sorai. Fordítva ezt el sem tudom képzelni. Mint ahogy Krisztus áldozatát is csak úgy tudom elképzelni, hogy előre ismerte a végét - a feltámadást", engedett egyszerre bepillantást az alkotás folyamatára és vallásszemléletére. Markó szerint a költészet egy vég nélküli folyamat, amelyben nem fejlődés van, csak irányok vannak. „Fiatal korban hittem a fejlődésben! Az élet, az irodalom fejlődésében. Most már nem hiszek benne! Ötszáz-ezer éve már mindent tudtak a művészetről és keresték az igazságot. Mi azzal vagyunk okosabbak, hogy tudjuk, ők milyen úton indultak el, mi arra már nem indulunk el. Az egyetlen igazi verset senki nem fogja megírni, az egyetlen igazi festményt senki nem fogja megfesteni. És nem is kell!" „A természetben benne van a kezdet és a vég. És benne van az is, hogy soha nincs vége", válaszolta arra a kérdésre, amikor Jánk Károly a kert gyakran felbukkanó motívumát firtatta. „Ember és ember között nem ott húzom meg a választóvonalat, hogy hívő vagy hitetlen, hanem ott, hogy keresi-e a folytatás, az élet meghosszabbításának lehetőségét bármilyen módon vagy nem", folytatódott a válasz. „Az alkotásban nincs segítség! Az ötlettől a megvalósításig - ez egy magányos folyamat. Az életben azonban nem szeretem a magányt! Társas lénynek tartom magam és kifejezetten szeretem az emberek társaságát. Gondolataink is jobbak, fontosabbak, sőt eredetibbek, ha másokéval ütköztetjük őket", engedett rálátást életszemléletére. Az író-olvasó találkozó és könyvbemutató utolsó részeként Kereskényi Sándor irodalomtörténész nyújtott néhány „fogódzkodót" Markó „Rekviem egy macskához" című esszé-és publicisztika-gyűjteményéhez. „Ha egy Markóra igazán jellemző tulajdonságot kellene említenem, akkor a tudatosságot választanám. Tudja, miként kell beosztani erejét. És ez ebben a könyvében is tetten érhető. Mint ahogy az aggodalom a romániai magyar közéletiség utánpótlásáért is, ami nagyon is helytálló. Komoly vita tárgyát képezheti, hogy Markó miként járult hozzá ezen utánpótlás kitermeléséhez, azt viszont kétségtelen, hogy amikor magához ragadta a gyeplőt, arra szükség volt! Különben káosz lett volna", jelentette ki Kereskényi. Az irodalomtörténész szerint Markó alkotásában a francia racionalizmus érhető tetten a neotradicionalizmus égisze alatt. „Ennek jegyében Markó az egyén és a közösség, az ösztön és a humánum közötti egyensúly megvalósítására törekszik. Az egyensúly amúgy is központi gondolata létének, egyfajta emancipáció a székelység jegyében". A macska motívuma, amely nem először bukkan fel Markó címeiben, „a nehezen idomítható természet motívuma. A liberálisok között konzervatív, a konzervatívok között liberális - gyakran érte ez a vád a szerzőt egyéb téren is", utalt Markó politikai tevékenységére Kereskényi. „Markó révén a székelység európai rangra tett szert. Összegzésként pedig elmondhatom, a magyar politikai színtérnek, vagy ha úgy tetszik, majompanoptikumnak kevés olyan súlyú személyisége volt, mint Markó Béla", jelentette ki Kereskényi Sándor. Az esemény zárásaként a találkozó moderátora, Erdei D. István parlamenti képviselő egy üres jegyzettömbbel ajándékozta meg a mestert, aki külön megköszönte Nagy Csongor és Rappert-Vencz Gábor színművészek kiemelkedő produkcióját, amelyek során egy-egy szonettjét felolvasták. szatmar.ro 2015. december 5.A Látó 2015-ös nívódíjai2015-ben huszonnegyedik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Huszonhárom év alatt több mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést.A nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad keretében kerül sor Marosvásárhelyen 2015. december 12-én, szombaton 18 órától a Kultúrpalota kistermében. 2015-ben Aczél Géza (vers), Murvai Béla (debüt), Szilágyi Júlia (próza) és Tibori Szabó Zoltán (tanulmány) veheti át a Hunyadi László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mond: Demény Péter, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt és Vida Gábor. A Látó-nívódíjat először 1992- ben osztották ki, az előző Látó-évfolyam legjobbnak ítélt szerzőit tüntetve ki az elismeréssel. Az 1991–2013 közötti időszak díjazottjai: André Ferenc, Balázs Imre József, Bálint Tamás, Benedek Szabolcs, Bodor Ádám, Bogdán László, Burus János Botond, Demény Péter, Dimény Lóránt, Domokos Géza, Egyed Emese, Farkas Wellmann Éva, Ferenczes István, Fekete J. József, Fekete Vince, Gagyi József, Gulyás Miklós, Hajdú Farkas-Zoltán, Hatházi András, Horváth Előd Benjámin, Jakabffy Tamás, Jánk Károly, Jánosházy György, Karácsonyi Zsolt, Kelemen Hunor, Kenéz Ferenc, Kincses Réka, Kinde Annamária, Király Kinga Júlia, Király László, Kisgyörgy Réka, László Noémi, a Láthatatlan Kollégium hallgatói, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Lövétei Lázár László, Márton László, Máté Angi, Mihály Emőke, Mihálycsa Erika, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Nagy Attila, Papp Sándor Zsigmond, Romhányi Török Gábor, Salat Levente, Szakács István Péter, Sebestyén Mihály, Selyem Zsuzsa, Simonfy József, Székely Csaba, Szepesi Attila, Szilágyi Júlia, Térey János, Tóth Mária, Vallasek Júlia, Varga Illés, Varga László Edgár, Váradi Nagy Pál, Vári Csaba, Veress Dániel, Vermesser Levente, Visky András, Visky Zsolt, Zalán Tibor, Zoltán Gábor. Megjegyzendő, hogy a díj történetének első évében (1991) a romániai magyar szellemi élet műhelyei, a média jelentős intézményei és személyiségei iránti megbecsülésként Látó-díjban részesült a Balogh Edgár vezette Romániai magyar irodalmi lexikon munkaközössége, a Marosvásárhelyi Rádió kulturális szerkesztősége, Jászberényi Emese személyében és Makkai János, a Népújság főszerkesztője rangos publicisztikai tevékenységének elismeréseképpen. A rendezvény támogatói: a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, az Aranka György Alapítvány. Népújság (Marosvásárhely) 2016. február 7.Új kulturális folyóirata van SzatmárnémetinekA Szatmár Megyei Tanács és az Identitas Alapítvány támogatásával jelenik meg a Sugárút. Szombaton mutatták be Szatmár megye új, magyar nyelvű kulturális folyóiratát, a Sugárutat. Szatmárnak szüksége van egy magyar nyelvű kulturális folyóiratra, és meg is érdemli azt - vallják a kiadvány készítői. Ez egyébként a már megszűnt Szatmári Magyar Hírlap ingyenes kulturális mellékletének, a Szamosnak a szellemi örököse lett. A szerkesztők - azaz a szatmári kulturális műhely tagjai - is többségében olyan személyiségek, akik állandó szerzői voltak a Szamosnak. A negyedévente megjelenő kiadvány felelős szerkesztője és az irodalomtörténet rovat vezetője Végh Balázs Béla. Jánk Károly irányítja a szépirodalom és műfordítás, Kereskényi Sándor a kritika, Muhi Sándor pedig a képzőművészeti rovatot. Szőcs Péter Levente a történelem-rovat vezetője, Veres István olvasószerkesztőként, Végh Balázs pedig tördelőszerkesztőként működik közre a folyóirat létrejöttében. Az első lapszámban Demény Péter, Láng Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Vaszilij Bogdanov, Antal Balázs, Nagy Zsuka, Vida Gábor, Markó Béla, Kántor Lajos, Bertha Zoltán, Végh Balázs Béla, Józsa T. István, Muhi Sándor, Megyeri Tamás Róbert, Pál Judit, Németh Péter, Szőcs Péter Levente, Hajdu Tibor, Jeszenszky Géza, Szarka László és Elek György írásai olvashatók. A Sugárút bemutatóján szóba került, hogy a tartalmas és értékes írásokat tartalmazó kiadvány terjesztésére kell az elkövetkezőkben nagyobb figyelmet fordítani, hogy az minél szélesebb körhöz eljuthasson, nem csak a megyében, hanem az országban és Magyarország területén is. szatmar.ro 2016. március 12.Lázári és a Hám János diákja nyerte a Hazafias Versek VersenyétA Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) és a LiterArt magyartanárok egyesülete szombaton immár ötödször rendezte meg a Hazafias Versek Versenyét. A megmérettetésnek ezúttal a Református Gimnázium adott otthont. A versenyre negyedszáz diák nevezett és két korosztályban mutathatták meg, mennyire jól felkészültek és ügyesek: előbb az V-VIII., majd a IX-XII. osztályosok állhattak színpadra. Teljesítményük elbírálására öt tagú szakavatott zsűri vállalkozott: Jánk Károly költő, Elek György újságíró, költő, Kovács Nikolett, a Harag György társulat színművésze, Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettes, magyar tanár és Kereskényi Gábor parlamenti képviselő. A rendezvényt Muresán István, a MIK elnöke és Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettes nyitotta meg, majd Kereskényi Gábor köszöntötte az egybegyűlteket és bátorította a résztvevőket, a végén pedig Kovács Nikolett, Elek György és Jánk Károly értékelte a versenyt. Amint elhangzott, ugyan a hazafias versekről elmondható, hogy a magyar irodalom egyik leggazdagabb ágát képviselik, sajnálatos módon azonban ma már kezdenek egyre kevésbé népszerűek lenni, holott nagyon fontos üzeneteket hordoznak magukban főleg számunkra, erdélyi magyaroknak. A diákok két korcsoportban versenyeztek, így két kategóriában is hirdettek győztest. A kicsik, azaz az általános iskolások között a lázári Petőfi Sándor Szaklíceum VIII. osztályos diákja, Báthori Boglárka bizonyult a legügyesebbnek, míg a nagyok között a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum XI.-es tanulója, Sárvári Dániel kápráztatta el leginkább a zsűri tagjait. A verseny győztesei március 15-én, kedden, a forradalom és szabadságharc emlékünnepén is megmutathatják tehetségüket. szatmar.ro 2016. április 11.Irodalom, gasztronómia és remek hangulat - Versünnep a Harag György TársulattalA SzatmárON kezdeményezés keretében idén is megtartották a magyar költészet ünnepét Szatmárnémetiben. Szombat déltől kezdődően egészen estig váltották egymást a szavalók, akik kedvenc, sőt, akár saját verseiket osztották meg a résztvevőkkel, emellett pedig neves költők imádott ételeit is megkóstolhatták a Music'atbe ellátogatók. Valami igazán különleges hangulata volt a másodszor megtartott versünnepnek is. A tavalyi évhez hasonlóan a szombat késő déli kezdéstől kezdődően estig folyamatosan érkeztek a résztvevők a Harag György Társulat rendezvényére, amelyen mindenki felolvashatta kedvenc verseit, vagy akár saját költeményeivel léphetett a közönség elé. Szavaltak idősek és fiatalok, gyerekek is bátran álltak a résztvevők elé, megosztani velük kedvenc költeményüket. A verselés mellett bemutatkozott a Sugárút kulturális folyóirat, amely második lapszámának megjelenéséhez közelít, szerkesztőivel pedig izgalmas pódiumbeszélgetés folyt a lap összeállítása kapcsán. Színművészek csoportosan vagy egyedül szavalták legkedveltebb verseiket, elhangzottak megzenésített költemények is. Skype-kapcsolaton keresztül több neves erdélyi irodalmár szavalt, ottjártunkkor Demény Péterrel beszélgettek az internet adta lehetőségeket kihasználva a szervezők. A versblokkok, beszélgetések, a magyar költészet ünneplésének részeként a szervezők finom falatokkal lepték meg a résztvevőket. Megkóstolhatták Petőfi Sándor kedvencét, a székely káposztát, József Attila kedvencét, a disznópaprikást főtt krumplival, a túrós csuszát tejföllel nyakon öntve, amiért Arany János rajongott, desszertként pedig Jánk Károly kedvencét, aranygaluskát szolgáltak fel. Az esemény a The Hats zenekar koncertjével ért véget az esti órákban. szatmar.ro 2016. április 29.Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár CsíkszeredábanRomániai és magyarországi könyvkiadók újdonságai, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, felolvasások és még számos program várja mindazokat, akik ellátogatnak május 5-8. között az első Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásárra Csíkszeredában. Az Expo-Har és a Media Proinc szervezte – társszervezésben a Csíkszereda Polgármesteri Hivatallal, Hargita Megye Tanácsával és a Hargita Megyei Kulturális Központtal, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusával – könyvvásáron huszonöt magyar és három román könyvkiadó mutatkozik be. A rendezvény központi helyszíne a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza, de ezen kívül kávéházakban és a város különböző helyszínein is tartanak az olvasáshoz, a könyvekhez kapcsolódó foglalkozásokat, előadásokat. „Úgy gondoltuk, hogy ha pár napra is, de megpróbáljuk Csíkszeredát olvasólázban tartani. Konzultáltunk a marosvásárhelyi könyvvásár szervezőivel, ők adtak pár ötletet, hogy mivel érdemes foglalkozni, milyen elemeket próbáljunk előtérbe helyezni, hogy sikeres legyen a rendezvény, és reméljük, ez így is lesz” – mondta el lapunknak Csipor Attila, az Expo-Har igazgatója. A vásár hivatalos megnyitóját május 5-én 16 órától tartják, és pénteken, szombaton, valamint vasárnap délelőtt 10 és délután 7 óra között látogatható. Május 6-án 11 és 13 óra között a Gutenberg és Alutus nyomdákban iskolások számára mutatják be a nyomdamesterséget. 13 órától együttműködve a Kájoni János Megyei Könyvtárral az olvasásért tartanak villámcsődületet a Szabadság téren. 15 órától Prohászka Rád Boróka tart előadást a Szakszervezetek Művelődési Házában Az olvasó mint detektív címmel. 16 órától Vida Gábor íróval és Kemény István író/költővel találkozhat a közönség. 17 órától Barabás Réka (Pufi) vidám pantomimjátékát tekintethetik meg és gyerekfoglalkozáson vehetnek részt. 21 órától a Grundba Slam Poetry lesz. Május 7-én 11 órától a vásár helyszínén olvasómaraton kezdődik. Bárki elviheti kedvenc könyvét és olvashat belőle. 12 órától könyvjelző készítés, 14 órától pedig író-olvasó találkozó Jánk Károly költővel. 18 órától Tompa Andrea írónővel találkozhat a közönség. 19 órától a Kiszáll a Madár koncert keretében a Sárik Péter Trió lép fel Beethoven műveinek jazz-feldolgozásaival a Csíki Moziban. Május 8-án 11 órától a művelődési házban Szabó Enikő (ének) és Varga Nándor (gitár) magyar költők műveiből ad elő verseket és dalokat. 12 órától a Csíki Játékszín színészei különböző helyeken olvasnak fel. Ezeken a programokon kívül a vásáron részt vevő könyvkiadók is szerveznek író-olvasó találkozókat szerzőkkel és szerkesztőkkel. Érdemes az esemény Facebook-oldalát ( Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár) követni, ahol folyamatosan frissítik a találkozókkal kapcsolatos információkat. Péter Beáta Székelyhon.ro 2016. május 5.Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár CsíkszeredábanRomániai és magyarországi könyvkiadók újdonságai, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, felolvasások és még számos program várja mindazokat, akik ellátogatnak május 5–8. között az első Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásárra Csíkszeredába. A vásáron huszonöt magyar és három román könyvkiadó mutatkozik be. A rendezvény központi helyszíne a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza, de ezen kívül kávéházakban és egyéb helyszíneken is tartanak az olvasáshoz, a könyvekhez kapcsolódó foglalkozásokat, előadásokat. „Úgy gondoltuk, hogy ha pár napra is, de megpróbáljuk Csíkszeredát olvasólázban tartani. Konzultáltunk a marosvásárhelyi könyvvásár szervezőivel, ők adtak pár ötletet, hogy mivel érdemes foglalkozni, milyen elemeket próbáljunk előtérbe helyezni, hogy sikeres legyen a rendezvény, és reméljük, ez így is lesz" – mondta el lapunknak Csipor Attila, a vásárt is tető alá hozó Expo-Har szervezőiroda igazgatója. A vásár hivatalos megnyitóját csütörtökön 16 órától tartják, és pénteken, szombaton, valamint vasárnap délelőtt 10 és este 7 óra között látogatható. Pénteken 11 és 13 óra között a Gutenberg és az Alutus nyomdában iskolások számára mutatják be a nyomdászmesterséget. Délután egy órától együttműködve a Kájoni János Megyei Könyvtárral az olvasásért szerveznek villámcsődületet a Szabadság téren, majd 15 órától Prohászka Rád Boróka tart előadást a Szakszervezetek Művelődési Házában Az olvasó mint detektív címmel. Vida Gábor íróval és Kemény István költővel, íróval 16 órától találkozhat a közönség, majd 17 órától Barabás Réka (Pufi) vidám pantomimjátékát tekinthetik meg az érdeklődők, a kicsik pedig gyerekfoglalkozáson vehetnek részt. A nap slam poetry előadással ér véget. Szombaton 11 órától a vásár helyszínén olvasómaraton kezdődik, amelyen bárki felolvashat egy részletet kedvenc könyvéből. Jánk Károly költővel 14 órától szerveznek író-olvasó találkozót, 18 órától pedig Tompa Andrea kolozsvári származású, Budapesten élő írónővel. Este héttől a népszerű Sárik Péter Trió lép fel Beethoven műveinek dzsesszfeldolgozásaival a csíki moziban. Vasárnap 11 órától a művelődési házban Szabó Enikő (ének) és Varga Nándor (gitár) magyar költők műveiből ad elő verseket és dalokat. Ezeken a programokon kívül a vásáron részt vevő könyvkiadók is szerveznek író-olvasó találkozókat szerzőkkel és szerkesztőkkel. Érdemes a Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár Facebook-oldalát követni, ahol folyamatosan frissítik a találkozókkal kapcsolatos információkat. Péter Beáta Krónika (Kolozsvár) 2017. március 13.Márton Evelin: jókedvemben írok, nem bánatombanInterjú Márton Evelin kolozsvári íróval műveiről, a mehetnékről, a kétnyelvűségről és arról, miként éljünk őszintén, álarcok nélkül, hogy magunk legyünk. – Legutóbbi regényedben, a Szalamandrák éjszakáiban írja a főszereplő, hogy olyankor valósítja meg terveit, ha mások kételkednek benne, és írni is emiatt kezdett. Ez rád is igaz? – Csak részben igaz, nem vagyok teljesen azonos a főszereplővel. Akkor kezdtem el ezzel foglalkozni, amikor kiderült, hogy anyám, aki elvált az apámtól, felbontogatta az apámnak írott leveleimet. Nyolc-kilenc éves koromban volt, anyám akkor kezdett el jobban kommunikálni velem. Felbontotta a leveleket, és kiderült számára, hogy mit gondolok róla, az életünkről; kicsit megijedt, másként kezdett el beszélgetni. Gyerekésszel rájöttem, hogy ez működő stratégia. Ez folytatódott a suliban is. Volt egy magyartanárnőm, akivel jóban voltunk ugyan, de állandó harc folyt köztünk. Fogalmazást kellett írni, és gyorsan összecsaptam, mire megjegyezte: nem erre számított tőlem. Hazamentem, és mérgemben mást írtam, ami nagyon tetszett neki. Szimpatikus volt, hogy az íráson keresztül tudok kommunikálni emberekkel, mert bár sok barátom volt, nem beszéltem sokat, az írásban tudtam kifejezni magamat. – Ez jelenleg is így van? – Igen, mindent kiírok magamból, ami velem történik, és ez így jó. Nem azt mondom, hogy ez öngyógyító terápia – van ilyen funkciója is –, de nem ez a fő. De ami érdekel, ami zavar vagy bánt, az belekerül az írásaimba. – Korábban nyilatkoztad, hogy a mindennapi életben nem szereted megmutatni magad, rejtőzködsz, az írásaidban ellenben kitárulkozol. Nem érzed ezt ellentmondásosnak? – A rejtőzködés arra vonatkozik, hogy a magánéletemről nem szeretek beszélni. Felvállalok mindent, amit írok, nagyon sok köze van hozzám, minden belőlem, az életemből indul, de ha arról kérdeznél, hogyan élek a férjemmel, nem szívesen válaszolnék. Nem azért, mert titok, hanem mert el kell választani. A rejtőzködés arra is vonatkozott, hogy tinédzserkoromban nem tartoztam sehova. Van egy bejáratott út, amit általában az írók, költők bejárnak, legalábbis Kolozsváron. Bár tudtam róla, kihagytam, nem éreztem, hogy ott kellene lennem. Nem az odajáró emberekkel volt problémám, csak kimaradt. Más foglalkoztatott, tizenkettedikes koromig atletizáltam. Három éven keresztül napi két edzésem volt, sokáig a sportegyetemen gondolkodtam, más forgatókönyvek voltak a fejemben arról, hogy mi leszek, ha nagy leszek. – Mi döntötte el végül, hogy író lettél? – Az, hogy nem voltam elég jó. És tudtam magamról: nem vagyok annyira jó, hogy profi sportoló legyek. Lehettem volna jó edző vagy tornatanár, de ez nem volt annyira szimpatikus. Kipróbálhattam, az edzőmnek volt egy gyerekcsoportja, melyet többször rám bízott, nagyon jól elvoltam velük, de rájöttem, hogy ezt életvitelszerűen nem tudnám csinálni. Utána lesérültem, és kiderült, hogy mégsem ez az a pálya. – Az újságírás, a rádiózás inkább annak tűnt? – Az véletlenül alakult. A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceumban végeztem, ahol régen volt iskolaújság, de megszűnt, és '96-ban úgy döntöttünk pár barátommal, hogy újra kellene indítani. Az volt a kiindulópont, hogy mindannyian szerettünk írni. Ennyi közöm volt az újságíráshoz, nem gondoltam komolyan. Művészettörténetet végeztem, és rájöttem, hogy amit az egyetemen kaptam, csak alapozásnak jó, ha komolyan akarom csinálni, folytatni kellene, ahhoz pedig nem volt kedvem, hogy tovább tanuljak. A barátnőm az RMDSZ elnöki hivatalában dolgozott Bukarestben, oda kerestek sajtós munkatársat, és felhívott, érdekel-e. Úristen, gondoltam, politikai szervezet, RMDSZ. Befejeztem az egyetemet, és „fantasztikus" kilátásaim voltak. Az egyik, hogy Kézdivásárhelyen segédmúzeológus legyek nagyon kevés pénzért. Az apám ott él, és elképzeltem, hogy a farmjáról gumicsizmában bebiciklizek a múzeumba – nem tűnt túl szimpatikusnak. Kolozsváron esélyem sem lett volna, nagy harc folyt az állásokért, így felhívtam a barátnőmet, hogy mégis megpróbálnám. Ez eldöntötte a további sorsomat. Akkor még Markó Béla volt az RMDSZ elnöke, és azt mondta, felvesz. Zöldfülűként, gyakorlat nélkül kerültem az újságírásba. Mindent, amit tudok, ott kezdtem el összeszedni. Miután lehúztam majdnem négy évet az RMDSZ-nél – ahol éreztem, hogy ez nem pont az én asztalom, és annak, amit ott sajtósként csináltunk, nem sok köze van az újságíráshoz –, a rádióhoz is kerestek kollégát. Mai napig probléma, hogy nehéz Bukarestben magyarul jól beszélő embert találni, akit be lehet ültetni egy mikrofon mögé. Helyettes riporterként kezdtem a Bukaresti Rádiónál, ahol most szerkesztőként dolgozom. – Mennyire befolyásolja az írói munkásságodat, hogy napi sajtóban dolgozol? – Ezen is túl kell lépni, az ember fejlődik. Volt egy nehezebb időszakom, amikor ki is vettem egy év fizetetlen szabadságot, mert nagyon nyomasztott a napi eseményekkel való foglalkozás. Eközben írtam a Papírszív című könyvet, melyben, ha újraolvasom, sok olyan szöveget találok, mely a hírszerkesztésre hajaz. Utána túlléptem ezen, már simán megoldható a kettő, hozzászoktam. A Bukaresti Rádióban egy óra adásunk van naponta, mindenkinek van napi félórája. Nekem szombaton van 50 percem, és azt csinálhatom, amit szeretek, amihez értek: írókkal, művészekkel, érdekes emberekkel készítek interjút, és ez felüdít. Kiegészíti egymást, és egyensúlyba kerül a kettő. – A Szalamandrák éjszakáiban a főszereplőnek mehetnéke van. Ez rád is jellemző, vagy azáltal, hogy pár év bukaresti lét után visszatértél a szülővárosodba, Kolozsvárra, lezárult a kör? – Nem zárult le a kör. Az is véletlen volt, hogy visszaköltöztünk Kolozsvárra, nem volt betervezve. Akkor vettem ki fizetés nélküli szabadságot, amiben közrejátszott az is, hogy mivel a gyerekem koraszülött, gyakran betegeskedett. Állandóan hiányoznom kellett a munkából, és éreztem, hogy ez mindenkivel szemben sportszerűtlen. A cég, ahol a férjem dolgozott, fiókot nyitott Kolozsváron, többet volt itt, mint Bukarestben. Ekkor mondtam neki: ott lakik anyám, a nagyszüleim, te úgyis állandóan úton vagy, jöjjünk vissza. Visszajöttünk, de rá egy hónapra elmentünk Afrikába, tehát egyáltalán nem zárult le a kör. Csak ki kell sakkozni, hogyan tudunk menni. Most már a gyerek nagy, vele is tudunk, és szerencsére neki is állandóan mehetnékje van. Kíváncsi vagyok a világra, ennyi. De nem utazhatok olyan gyakran, ahányszor kívánom, ennek anyagi vagy időbeli korlátai vannak. – Sokak szerint a fekete kontinens annyira nagy élmény, hogy semmi nem múlhatja felül. Afrika után hova lehet még menni? – Vissza Afrikába. De amúgy bárhova, minden érdekel. Afrika régi álom volt, de az az idő, amit ott töltöttünk, édeskevés volt. Annyira más az a világ, hogy nem elég egy hónap, vissza kell még menni. – Az írásaidra a sokszínűség, a nyitottság, a lazaság, az egzotikus helyszínek, érdekes nevek használata jellemző. Hogyan születik meg ez a világ, honnan inspirálódsz? – Ez a világ a fejemben van, az utazások csak felélénkítenek, felnagyítanak dolgokat, elviszik a fantáziámat egy másik irányba. Az utazás önmagában nem elég, nem is feltétlenül szükséges. Ha nem utaztam volna soha sehova, valószínűleg akkor is bolondságokat írnék, ez van a fejemben. Nem kötelező utazni ahhoz, hogy az ember egy furcsa világot tudjon kialakítani. Bodor Ádám például nem arról híres, hogy sokat volt Afrikában, bőven elég neki, hogy a hegyeket járja, az ő világa mégis más. Bár közeli, más. – Apropó Bodor Ádám: vannak, akik hozzá, mások Mózes Attilához hasonlítanak. Hogyan éled meg ezeket a párhuzamokat? – Mózes Attilát nagyon kedveltem, már kiskoromban a kezembe kerültek a könyvei, mert nálunk nem volt korlátozás, hogy bizonyos könyveket csak bizonyos kor után szabad levenni a polcról. Anyám és a nagyszüleim neveltek fel Kolozsváron, és nem szóltak bele ebbe. A gonosz színeváltozása került a kezembe, és nem voltam abban a korban, amikor olvasnom kellett volna, nem 12 éveseknek szól. De annyira magával sodort a hangulat, hogy Mózes Attila örök kedvenc maradt. Egyébként nem hiszem, hogy túl sok közös lenne bennünk. Nyilván sokat jelenthet, hogy ugyanabban a közegben élünk, éltünk, és lehet, hogy ugyanazok a dolgok tűntek fel. Bodor Ádámmal feltehetően a nevek miatt lehet a párhuzam. Ezek a nevek nem akarnak feltétlenül egzotikusnak hatni. Van egy mániám: ránézek egy emberre, akit valahogy hívnak, és nem biztos, hogy mindig talál a fejemben a név az emberrel. Más nevet kell adjak neki, ami közelebb hozza, inkább jellemzi őt. Nagyon sok jó szöveget olvasok, amelyekben semmitmondó nevek vannak, és ez idegesít. Ha van egy jó szöveg, jó karakter, és Marikának hívják, olyan, mintha megölnéd. A Marika nagyon szép név, csak a karakter általában többet hordoz ennél, kevésbé hétköznapi neve kellene legyen. – Műfajilag sem szereted behatárolni magad, azt mondod, „szövegeket" írsz. Mikor derül ki, mi lesz a „szövegből"? – Aki ír, mindenkinek van technikája, ahogyan dolgozik. Nem is szeretem munkának hívni, számomra legalábbis élvezet, jókedvemben írok, nem bánatomban. Amikor írok, nagyon jól érzem magam. A műfaji behatárolás hiányának is több oka lehet. Egyik valószínűleg az, hogy én ezt soha nem tanultam, nincsen rajtam súly, ami lehúzna, hogy: na most akkor, ez vajon mi? A technikám általában az, hogy bevillan valami, egy mondat, vagy általában a cím, és arra felépítem az egész sztorit. Másik ok, hogy szeretem az összevisszaságot. Olyan szövegeket is írok, amelyek akár prózaversnek minősülnek, ha már feltétlenül kell legyen műfaji behatárolása. De úgy gondolom, az egész összefügg, a vers is a többi része, hiszen az egyetlen élő szöveg. Inkább ez a lényeg, hogy élő legyen. – Termékeny írónak tartanak. Te ezt miként látod? – Szerintem nem írok nagyon sokat, inkább akkor, amikor belefogok. Kevesebbet írok, mint amennyit szeretnék. Biztos, hogy a Szalamandrák éjszakái miatt vélik így, mert eléggé hosszúra sikerült, nem így terveztem. Egy háromezer leütéses történetből nőtte ki magát. Ahogy megírtam, tudtam, hogy ebben sokkal több van. A regényt úgy írtam, hogy egy évig napi négy órát dolgoztam. Úgy jött. Most novellákat írok, ez a műfaj nem igényli, hogy napi négy órát dolgozzak. – Ezek szerint a következő kiadványod egy novelláskötet lesz? – Nincs eldöntve, nem sietek. Amikor úgy érzem, kész van, leadom. Inkább összefüggő történetek ezek, az első könyvem, a Bonjour Leibowitz is ilyen volt. – Ezt leszámítva a többi könyved a csíkszeredai Bookart Kiadónál jelent meg. Hogyan alakult ki az együttműködés? – Amikor a Macskaméznek megvolt a kézirata, Láng Zsolt mondta, hogy ki kellene adni. De nem nagyon foglalkoztam ezzel. A Bonjour Leibowitz megjelenését is a barátaim intézték. Szonda Szabolcs mondta: ebből kellene csinálni egy könyvet. Mire kértem: ne fárasszon ilyenekkel. De ő fárasztotta magát, és pályáztak a Communitas Alapítványnál, nem is tudtam róla. A második könyvnél Láng Zsolt javasolta a kis csíkszeredai kiadót, és ők valószínűleg nem csalódtak, mert a következő könyvemet, a Papírszívet már felkérésre írtam. Felhívott a kiadóigazgató, hogy lenne-e még egy könyvem, és mondtam, hogy nincs, de írok. Mivel kis kiadó, bensőségesebb a viszony, mint egy nagynál, ahol az ember át kell menjen mindenféle szűrőn. – Az utóbbi időben több elismerést is kaptál, legutóbb az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat. Mennyire számítanak ezek? – Örülök nekik, de nem hiszem, hogy sokat változtatnának rajtam. Van egy elméletem, miszerint megtörténhet, hogy valahol Kolozsváron üldögél egy szobában egy ember, aki fantasztikus dolgokat ír, de sehol nem publikálja, pedig lehet, hogy sokkal jobb, mint én vagy bárki más. Ha nem fogadtam volna el a díjat, az olyan lett volna, mint egy kiáltvány valami ellen. Ennek a díjnak van egy szép neve: Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díj. Tudjuk, hogy az RMDSZ alapította, de mégis az erdélyi kortárs magyar kultúrát díjazzák, és nem azt, hogy én személy szerint politikailag korrekt vagy hű lennék. Ez jellemző arra a néhány emberre, aki megkapta. Legalábbis irodalom kategóriában nem azok kapták, akik az első sorban állnak egy zászlóval. Hanem inkább ügyesen ülnek az íróasztaluk mellett, és írják a saját dolgaikat, melyek fontosak. Például Jánk Károly nem egy állandóan jelen lévő véleményformáló, holott a versei meglehetősen ütős kórképet adnak a világról, amelyben élünk. A díj nem változtat különösebben semmin, de értékelem, hogy próbálnak odafigyelni arra, ki mit csinál ma. Mert Erdélyben a díjakat nem feltétlenül a mai munkásságra adják, egy csomó életműdíj van. Van egyfajta múltbarévedés persze, különben több embert kellene díjazni, de korlátozottak a lehetőségek. – Mennyire tartod meghatározónak az írói munkásságod szempontjából, hogy erdélyi magyar vagy? – Ugyanúgy, ahogy kezem és lábam van, tagadhatatlan, hogy erdélyi magyar vagyok. Ha nem az lennék, másképp írnék. Ha budapesti lennék, teljesen más hangom lenne, mert más közegben nőttem volna fel, más dolgokat láttam volna magam körül, más élmények, traumák értek volna. Erdély ott van minden mondatomban, viszont úgy gondolom, ha az ember tényleg el akarja mondani azt, ami körülötte van, amit erről érez, úgy kell tennie, hogy az mindenki számára érthető legyen. S ahhoz kicsit körül kell nézni, hogy mi van a világban. Kicsit ki kell lépni ebből az erdélyiségből. Azt is meg kell nézni, ez hogyan viszonyul ahhoz, ami az országban, a világban van. Mert amellett, hogy erdélyi vagyok, romániai is vagyok, ez a hazám. Sajnálom, ha egyeseknek ez nem annyira szimpatikus. Mikor megkaptam a díjat, Vida Gábor a laudációjában az írta, hogy „két nyelv, két haza" és egy barátnőm felháborodott ezen: mi az, hogy két nyelv? Nem volt teljesen evidens, hogy ez mire is utal, de én nem szégyellem, hogy jól tudok románul, és időnként románul is írok. Nem hiszem, attól magyarként kevesebb lennék, hogy ismerem ennek az országnak a nyelvét, használom is, és eléggé otthonosan mozgok a román kultúrában. Úgy gondolom, így jó, és ha mind így lennénk vele, mindenkinek jó lenne. Nyilván, ez a másik oldalra is érvényes. Én így látom a mi közös jövőnket, ha szabad ilyen nagy szavakat használni. Ez az egyetlen út, ami járható Erdély, az egész ország számára. Hogy egy kicsit több őszinteséggel viszonyuljunk a mindennapjainkhoz, ahhoz, amiben vagyunk. – Milyen szövegeket szoktál írni románul? – Legutóbb egy ábécéskönyvhöz, az ABC80-hoz írtam szöveget, március közepén jelenik meg. Egy román képzőművész lány találta ki, és elkezdte megrajzolni: minden betűhöz talált egy tárgyat, amely a 80-as évekre, a mi gyerekkorunkra volt jellemző, és kellett egy szövegíró. Egy közös barátunk, egy román művészettörténész rám gondolt. Találkoztam a lánnyal, megnéztem a rajzait, nagyon tetszettek, és mondtam, hogy próbáljuk meg, írtam hozzá sánta versikéket. Próbálkoztam magamat fordítani, románul írni prózai szövegeket, de az nem ment. Ha magamat fordítottam, valami teljesen más lett, mert közben elkapott a ló. Most együtt dolgozom a fordítómmal, a Szalamandrák éjszakáit a Curtea Veche Kiadó fogja megjelentetni románul májusban. A kétnyelvű fordítóm minden részletet átküld, elolvasom, és ahol érzem, hogy sántít, vagy nem jól értette, kisegítem. – Milyen románul visszaolvasni a saját írásaidat? – Kellett kis idő, amíg hozzászoktam. Még próbálkozott előtte valaki a fordítással, aki magyar, de valahogy nem sikerült neki elkapni a ritmust vagy hangulatot. Az említett férfinak viszont összejött. Teljesen más, kicsit idegen, de el kellett fogadni, hogy ez másik nyelv, nem fog ugyanúgy hangzani. Azt hiszem, az a 11 év, amit Bukarestben töltöttem, nagyon jó mankó ilyen szempontból. Mert teljesen más az erdélyi román kultúra és a déli, másként hangzanak a mondatok. De találkozik a miénkkel. Itt van a műfordítónak az igazán nehéz dolga, hogy ezt át tudja adni. – A Szalamandrák éjszakáiban a főhős célja: élni. Hogyan érted ezt? – Úgy élni, hogy magunk legyünk. Ne kelljen mindig álarc mögé bújni, megjátszani magunkat. Persze az élet eleve feltételezi, hogy az ember különböző szerepeket játszik, ha tetszik, ha nem. De ezt az eljátszást minél kisebb lángra kell venni: az ember vállalja, hogy kicsoda, éljen úgy, ahogy tud. Rövid az élet, sok minden történik egy ember életében, de nagyon hamar eltelik. Élnek még a nagyszüleim, és ezen tudom lemérni, mennyire gyorsan telik. Visszaemlékszem, amikor még nem volt ősz hajuk, és most 80 fölött vannak, én pedig mindjárt 40 éves vagyok. És mindjárt vége. Akkor mi értelme annak, hogy szerepeket játszunk? Hogy eljátsszam, egy vérző szívű székely vagyok, holott nem vagyok teljes mértékben az. Az őszinteséget erre is értem – ez főleg Erdélyre jellemző –, a déli románok nem feltétlenül a múltban keresik önmagukat. De ezeket a vérző sebeket nem úgy lehet gyógyítani, hogy állandóan visszanyúlunk, és azt keressük, hogy 1918-ban mi és hogyan volt. Arról nem nagyon szokott szólni a fáma, hogy azok más emberek voltak egy másik világban. Azóta eltelt majdnem száz év, itt most mi vagyunk és az utánunk következő generációk, akiknek ugyanitt kell élni, és nem lesz jó, ha állandóan azt keressük, hogy akkor ki kit bántott. Nyilván el kell ismerni, végre el kellene ismerni, hogy mindenki követett el hibákat, de nem ez a lényeg, hanem az, hogyan lehet továbbmenni anélkül, hogy a következőkben bántanánk egymást. Márton Evelin 1980. március 5-én született Kolozsváron. A Brassai Sámuel Elméleti Líceumba járt középiskolába, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen művészettörténetet tanult. 2002-től az RMDSZ elnöki hivatalának sajtótanácsosa volt, 2005 óta a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa. Kötetei: Bonjour Leibowitz (novellák és más szövegek), 2008; Macskaméz (novellák és más szövegek), 2011; Papírszív (regény), 2012; Szalamandrák éjszakái (regény), 2015. 2010-ben és 2014-ben megkapta a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíját. 2010-ben Látó-nívódíjas próza kategóriában, tavaly a Csiki László irodalmi díjjal, míg idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjjal tüntették ki. Pap Melinda Krónika (Kolozsvár) 2017. április 11.Magyar költészet napja: Janus Pannoniustól a kortársakigErdély-szerte számos programmal hívják fel kedden a figyelmet a magyar költészet jelentőségére. Az ünnepségek már vasárnap elkezdődtek, és szerdán is tartanak. Kedden ünneplik az egész magyar nyelvterületen a magyar költészet napját, amelyet 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én tartanak. Erdély-szerte számos programmal hívják fel a figyelmet a költészet jelentőségére színházakban, iskolákban, különféle kulturális és nemcsak kulturális intézményekben. Szatmárnémetiben gazdag rendezvénysorozattal adóztak a költemények napjának már vasárnap: több száz vers hangzott el a magyar költészet napja apropóján szervezett maratonon 14 és 22 óra között. Immár harmadik éve egész napos költészetünneppel tiszteli meg a jeles napot a Harag György Társulat. A már hagyományossá vált programsorozatnak idén új, nagyobb befogadóképességű helyszínt találtak a szervezők: a District 15. klubban verseket lehetett olvasni, mondani, hallgatni, énekelni. Végh Balázs, a színház irodalmi titkára a Krónikának elmondta, óriási érdeklődés övezte a versmaratont, klasszikusok és kortárs költők versei egyaránt elhangzottak: Janus Pannoniustól Ady Endrén keresztül a kortársakig. Természetesen nem maradtak ki a sorból Arany János művei sem, a kétszáz éve született költőóriás balladáit is elszavalták, de részletek hangzottak el a Toldiból is. A bicentenárium apropóján Arany kedvenc ételeit is megkóstolhatták a résztvevők: a menüben zsíros kenyér lilahagymával, csirkepaprikás galuskával és marczafánk is szerepelt. A versblokkok között Skype-kapcsolaton keresztül verseltek ismert irodalmárok, művészek, többek közt Palya Bea énekesnő és Selyem Zsuzsa irodalomtörténész is ilyen módon vett részt a rendezvényen – írta a Szatmár.ro. Bemutatták a Sugárút kulturális folyóirat új lapszámát is, erről Kereskényi Sándor és Veres István beszélt. A rendezvényen szó esett a verstanításról a szatmári magyar középiskolák diákjainak és tanárainak a részvételével, és téma volt a versekkel való kapcsolatunk – erről Bessenyei Gedő István dramaturg, Jánk Károly költő, Marosszéki Tamás színművész és Elek György költő, újságíró elmélkedett. A rendezvényen Horváth Benji költő, slammer és Helikon-szerkesztő legújabb, Az amnézia útja című kötetét is megismerhette a közönség. A költészet napi ünnepségek kedden és szerdán is zajlanak, szerdán egy csíkszeredai rendezvényre várják a közönséget. Az irodalomkedvelők délután 5 órától a Kájoni János Megyei Könyvtár a Költészetnap – másképp című estjén vehetnek részt. „Miért másképp? Több szempontot is felsorolhatnánk, de itt most csak a leglényegesebbet: a Magyarországról indult, József Attila születésnapjára emlékező költészeti ünnepen az erdélyi irodalom színe-java mindig is képviseltette magát (prózaírók is). A vers ünnepe mára az egész Kárpát-medence (sőt a világ) magyarságának irodalmi ünnepe lett. A hagyományt mi is betartjuk. De jelezzük azt is, hogy a kötelező klasszikusok mellett a magyar irodalom, mint mindig, most is eleven friss hajtásokat is terem, akik lassan a nagy öregek méltó pályatársaivá növik ki magukat. Ezen a tavaszon mi két ilyen izmosodó tehetséggel ünnepeljük ezt a nagy napot" – írják a szervezők. A két „friss hajtás" Korpa Tamás költő, kritikus, szerkesztő és Muszka Sándor költő, prózaíró, szerkesztő, akikkel Murányi Sándor Olivér író beszélget az eseményen. A szerzők kötetei a helyszínen kedvezményesen megvásárolhatóak és dedikáltathatóak. Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-27
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
